Szívesebben kormányozna koalícióban Fico

Szívesebben kormányozna koalíció tagjaként a Smer, mint egyedül – árulta el Robert Fico miniszterelnök, a párt elnöke ha a Hospodárske noviny gazdasági napilap által szervezett vitán. Minderről az Új Szó számolt be. A közvélemény-kutatások szerint a választási győzelemre leginkább esélyes párt vezetője szerint a választásokat követően csak két alternatíva lehetséges. Vagy a Smer fog kormányozni valakivel, vagy egy széles koalíció alakul. „Én a stabil kettős koalíciót részesítem előnyben” – mondta Fico, hozzátéve, örülne, ha a választásokat követően a Smer alakíthatna kormányt.  Fico elmondta, a nyolcéves kormányzás terhe nehéz, ebből az utóbbi négy évé azért nehezebb, mert egyedül hordozzák. „Határozottan megosztjuk a társadalmat, de ez normális. Nyolcévi kormányzás után vannak támogatóink és ellenzőik is. A megosztottság nyilvánvaló” – mondta.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »