Tovább osztódnak a szlovák pártok

Ľudovít Kaník szombaton kilépett az SDKÚ-ból. A pártnak így már csak egy képviselője maradt a parlamentben, az elnök, Pavol Frešo. Kaník ugyanakkor nem adja fel politikai karrierjét, DS-SDKÚ néven új pártot alapított, írja az Új Szó.

Kaník az egyik közösségi oldalon köszönte meg a párt tagjainak, a választóknak és az SDKÚ támogatóinak az együttműködést és a segítséget.  A képviselő egyszersmind bejelentette, hogy egy új párt színeiben fogja megmérettetni magát a jövő évi választásokon, amit történetesen DS-SDKÚ-nak (Demokratická skupina – SDKÚ) néven jegyeztek be. A Frešo-féle SDKÚ hivatalos neve SDKÚ-DS (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt).  Kaník hétfőre sajtótájékoztatót ígért, ahol minden részletet elmond majd az új politikai formációval kapcsolatban, és a jelölteket is bemutatja.  Bejegyzésében Kaník azzal indokolta kilépését, hogy az eredeti SDKÚ feladta legfontosabb elveit. „Hűtlenné vált a küldetéséhez és a választóihoz is” – tette hozzá a képviselő.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »