Szeméttelepre látogatott Fico

Az iglói járásbeli Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) mellett, a Létánfalvi malom (Letanovský mlyn) elnevezésű egykori romatelep helyén megkezdték az illegális szemétlerakó eltakarítását, írja az Új Szó.

Erre a célra a község mintegy 85 ezer eurós támogatást kapott az Újrahasznosítási Alapból a „Szlovákia nagytakarítása” projekt keretében. A projektre összesen 10 millió eurót különített el a Környezetvédelmi Minisztérium. „A Szlovák Paradicsom a második leglátogatottabb nemzeti park Szlovákiában és kicsit bizarr, hogy éppen ennek bejáratánál kell megbirkóznunk csaknem 1500 tonna háztartási hulladékkal” – mondta Robert Fico miniszterelnök, aki személyesen látogatott el a szemétlerakóhoz a munkálatok megkezdése alkalmából.  A romatelep lakóit még 2013-ban telepítették át egy másik telepre. A viskók eltűntek, a szemét azonban maradt. Szepestamásfalva polgármestere, Zuzana Nebusová elmondta: a szemétlerakó eltakarítása után kerékpárút, parkoló és információs központ létesítését tervezik az idegenforgalom fellendítése végett.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »