Megvan, ki kapta az idei Nobel-békedíjat

A kvartett tagjai a tunéziai civil társadalom négy legjelentősebb szervezete: a Tunéziai Általános Munkásszakszervezet, a Tunéziai Ipari, kereskedelmi és Kézműves Konföderáció, a Tunéziai Emberi Jogi Liga és a Tunéziai Ügyvédi Kamara.

A norvégiai Nobel-bizottság indoklása szerint azzal érdemelték ki a kitüntetést, hogy nagyban hozzájárultak a tunéziai plurális társadalom felépítéséhez. „Alternatív, békés politikai folyamatot indítottak el, amikor az ország polgárháború szélére sodródott” – írták.

A 2011-ben elkezdődött demokratizálódási folyamat 2013 nyarára megtorpant Tunéziában, ellenzéki politikusokat lőttek agyon, ami tüntetéseket és kisebb belpolitikai válságot váltott ki. Sokan elnyomással és radikalizálódással vádolták a két évvel korábban szabad választásokon hatalomra került, akkor még mérsékelten iszlamista en-Nahda (Újjászületés) pártot. 2013 októberében azonban – máig tartó – „nemzeti párbeszéd” kezdődött a kormánypárt és az ellenzék között.

Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »