Az Iszlám Állam szívét bombázták a kormányerők

Csütörtökön több alkalommal is támadta a szíriai légierő Rakkát, az Iszlám Állam központját, jelentették helyi aktivisták az al-Jazeerának.

Helyi aktivisták szerint legalább tizenegy alkalommal mért légicsapást csütörtökön Rakkára a szíriai légierő. Egyelőre nem tudni, hogy mik voltak a támadások célpontjai. 

Bár az Egyesült Államok által vezetett nyugati koalíció rendszeresen támadja Rakkát, Bassár el-Aszad hadserege ritkán indít bevetéseket a „kalifátus” szíve ellen. A szíriai kormány javarészt a mérsékelt lázadók által uralt területet támadja.

Az al-Jazeerának nyilatkozó helyi egészségügyi források azt állítják, hogy számos nő és gyerek is megsérült a támadások során. Az Iszlám Állam szerint legalább harminc halálos áldozattal és számos sérülttel járt a légicsapás sorozat, a szélsőségesekhez köthető Twitter fiókokon pedig sérült férfiakról és gyerekekről jelentek meg képek. 

Szerdán Aszad, egy az orosz médiának adott interjújában azt állította, hogy az Egyesült Államok elutasította az Iszlám Állam elleni támadásaik összehangolását. 

„Elismernék az Iszlám Állam elleni harcunk hatékonyságát, ha együttműködnének a szír hadsereggel”, nyilatkozta. A szír elnök azt is hozzátette, hogy legfőbb célja a „terrorizmus legyőzése” országában.

Oroszország az utóbbi időben szinte véglegesen elkötelezte magát Aszad mellett, amely kötelesség materializálódásával már Izrael aggodalmát is kivívták.

A SANA kormányzati hírügynökség beszámolója szerint, a légicsapásokkal azonos napon, Staffan de Mistura ENSZ nagykövet látogatott Damaszkuszba, ahol Walid al-Muallem szír külügyminiszterrel találkozott. Muallem biztosította de Miusturát arról, hogy a szír kormány legfontosabb feladata a terrorizmus elleni harc.

Vágner Krisztián

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »