A tandíj ellen tüntetnek a chilei diákok

Diákok tízezrei vonultak utcára helyi idő szerint csütörtökön a chilei fővárosban a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozásul. A demonstrálók legfőbb követelése az egyetemi tandíjak azonnali eltörlése.

A chilei egyetemi szövetség (Confech) becslései szerint 80 ezren vettek részt a santiagói tüntetésen.

A rendőrség arról számolt be, hogy a demonstráción több rendbontás is történt. Egyes tüntetők kövekkel dobálták meg a biztonsági erők tagjait, akik erre könnygáz és vízágyú bevetésével válaszoltak.

„Azt akarjuk, hogy a reform az oktatási rendszer pilléreit változtassa meg” – idézte az Emol hírportál a Confech egyik szóvivőjét. Szerinte a mostani demonstráció ismét megmutatta, hogy ez a tiltakozó mozgalom milyen hatalmas támogatást élvez.

A kormány csütörtökön megerősítette azt a szándékát, hogy a jövő évtől kezdve fokozatosan eltörli a Pinochet-diktatúra (1973-1990) idejéből fennmaradt tandíjakat. Az erre vonatkozó törvényjavaslat az Emol értesülése szerint decemberben kerül majd a parlament elé. A jogszabály által érintett területek képviselőinek addig van lehetőségük megvitatni a tervezetet.

A dél-amerikai országban az utóbbi években rendszeresek voltak a diákok és a tanárok tiltakozó megmozdulásai.

A Michelle Bachelet elnök vezette kormány egy olyan reformot indított útnak, amelynek értelmében emelik az egyetemi oktatók fizetését, és a tandíjakat 2016-tól kezdve fokozatosan eltörlik. A demonstrálók azonban attól tartanak, hogy a kormány majd időközben eltér az előirányzott tervétől.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »