Görögország: Ciprasz bejelentette lemondását

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök csütörtök esti televíziós beszédében bejelentette lemondását, amit azzal indokolt, hogy utat akar engedni az előre hozott választásoknak. Kifejezte reményét, hogy e választások eredményei megerősítik majd helyzetét a törvényhozó testületben.

A januárban megválasztott Ciprasz gyakorlatilag elvesztette parlamenti többségét, így sokak szerint várható volt, hogy benyújtja lemondását. Július 15-én és július 22-én pártja, a Sziriza baloldali radikálisai nem támogatták őt, a párt 149 képviselője közül több mint harmincan tagadták meg azoknak a törvényjavaslatoknak megszavazását, amelyek elfogadása volt a feltétele annak, hogy a kormány elkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programról. Ciprasz akkor csupán ellenzéki pártok segítségével tudta megszerezni a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges szavazatokat.

„Most a népnek kell állást foglalnia. Önök fogják szavazatukkal eldönteni, hogy jól tárgyaltunk-e vagy sem” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a görög népnek kell megválasztania azt a politikai erőt, amely tovább vezeti az országot nehéz, de reményt keltő útján.

„Erős mandátumot kérek egy stabil kormánynak” – fűzte hozzá Ciprasz hangoztatva, hogy olyan társadalom számára szeretne dolgozni majd, amely haladó szellemű reformokra vágyik. Ígéretet tett arra, hogy a törlesztési program keretében megfelelő lépéseket fog tenni a hátrányos következmények csökkentése érdekében.

Eddigi tevékenységéről szólva a kormányfő úgy fogalmazott: „Nem olyan megállapodást sikerült tető alá hoznunk, amilyet szerettünk volna, de az adott helyzetben a lehető legjobbat sikerült megkötni”. Büszkének vallotta magát amiatt, ahogy kormánya a hitelezőkkel tárgyalt. „Tiszta a lelkiismeretem” – mondta, hozzátéve, hogy „az utóbbi hat hónap után Európa már nem ugyanaz, mint korábban volt”.

Ciprasz bejelentette, hogy benyújtja lemondását Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnöknek, és jelezte, hogy szeptember 20-át javasolja az előre hozott választások időpontjául.

Az ellenzék kap kormányalakítási megbízást, szakad a Sziriza

Alekszisz Ciprasz kormányfő lemondása nyomán a görög államfő a legfőbb ellenzéki párt, az Új Demokrácia elnökének adott kormányalakítási megbízást.

Vangelisz Meimarakisz pártelnök és Prokopisz Pavlopulosz államfő megbeszélését a görög televízió egyenes adásban közvetítette. A pártelnök közölte, megkezdi a tárgyalásokat, hogy kiderítse: sikerül-e kormányt alkotni a parlament feloszlatása nélkül.

Eközben a jelek szerint kettészakad az eddigi kormánypárt, a Ciprasz vezette Sziriza. A görög állami televízió ugyanis arról számolt be, hogy a párt balszárnya, 25 képviselő kilép a Szirizából és egy új pártot akar létrehozni.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »