20 euróval emelné Fico a minimálbért

Fico-kormány célja, hogy újból emelje a minimálbért, mégpedig a jelenlegi 380-ról 400 euróra.

Az EU-n belül Szlovákiában az egyik legmagasabb a munkanélküliség, másrészt hátul kullogunk a fizetéseket figyelembe véve. A nemzetgazdasági átlagbér 830 euró, de ennyit csak kevesen keresnek – mutat rá a Noviny.sk.

„Több mint 35 ezren dolgoznak teljes munaidőben 380 euróért. Ha ehhez hozzávesszük a részmunkaidősöket is, akkor a számuk már 70 ezer” – jelentette ki Michal Stuška, a munka-, szociális és családügyi minisztérium szóvivője.

Elmondása szerint legalább 73 ezer embert érintene a minimálbér emelése.

A munkáltatók szerint ugyanakkor ez minden koncepciót nélkülöző intézkedés, amely éppen azokat a régiókat sújtja majd, amelyeken segíteni kéne. A munkáltatók országos uniójának titkára, Martin Hošták szerint ezzel növeli a bérköltségeiket, és gátolja, hogy új munkahelyeket teremtsenek” – jegyezte meg.

Peter Kremsky, a Szlovák Vállalkozói Szövetség tagja szerint a szlovák gazdaság sem teljesít annyira jól, hogy ezt engedje, mivel a mostani emelés meghaladja az 5%-ot, miközben az átlagbér emelkedése, az infláció és a munka termelékenységének növekedése is alacsonyabb.

Parameter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »