Ki toboroz Szerbiában az Iszlám Állam számára?

Idriz Bilibani, az iszlámtudományok magisztere, a saría jog prizreni professzora szervezi a szerbiai polgárok Szíriába távozását, illetve az ott folyó vallási háborúban az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet oldalán való részvételüket, írja a Blic belgrádi napilap.

„A biztonsági szolgálatoknak az IÁ-val kapcsolatos legfrissebb információi szerint a Sheik néven is ismert Idriz Bilibani, Denis Hadžićtyal együtt arra használta a Novi Pazar-i Furkan imaházat, hogy a radikális iszlám mellett prédikáljon” – állítja a Blic. A tudósítás szerint ez a két személy a dzsihádra, a szent háborúra szólított fel, illetve a szíriai háborúban Bashar al-Assad legális elnök ellen való részvételre.

„A Furkan mecset nem toborzóhely, de arra szolgálhat, hogy kapcsolatot teremtsen az IÁ oldalán harcolók között. Soha nem találtak ott fegyvereket, de az iszlám radikális értelmezésének terjesztésére szolgál. És biztos az is, hogy mindazok a személyek, akik Szerbiából mentek Szíriába harcolni, jártak a Furkanban” – mondta el a Blicnek a biztonsági szolgálatok információit ismerő forrása.

Bilibanit tavaly szeptemberben letartóztatták Koszovóban, de egy hónappal később szabadon engedték, így október 16-a óta házi őrizetben van. Facebook-oldalának 3400 követője van, s ezen legutóbb tavaly december 15-én tett közzé tartalmat.

„A biztonsági szolgálatok információi szerint mintegy 20 szerbiai polgár távozott Szíriába, hogy ott az Iszlám Állam oldalán harcoljon. Egyesek egész családjukat is magukkal vitték, és ott letelepedtek. Emiatt az IÁ-nak van egy úgynevezett balkáni brigádja, amely Szíriában és Irakban harcol, ennek tagjai mindazok, akik Szerbiából távoztak a dzsihádba. De van néhány olyan szandzsáki polgár is, aki előbb eladta a házát, majd hitelt vett fel a bankban, majd Szíriába távozott harcolni. A családjaikat Szerbiában hagyják, csak a férfiak mennek a szíriai harctérre hat hónapra. Ők egyenként távoztak, mindenféle szervezett szállítás nélkül, de pontosan tudták, merre mennek: Törökországon át Szíria határáig, és Kilis városában már várták őket” – fejtette ki a napilap forrása.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »