Putyin a szakadárokkal való közvetlen párbeszédre szólította fel Kijevet

Az önhatalmúlag kikiáltott kelet-ukrajnai „donyecki és luhanszki népköztársaságokkal” (DNR és LNR) való közvetlen párbeszédre szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnök Kijevet a „normandiai négyek” másik három – Ukrajna, Franciaország és Németország – vezetőjével folyatott, a minszki megállapodás megvalósításának fejleményeit tárgyaló csütörtök esti telefonbeszélgetésen – közölte a Kreml sajtóosztálya.

Az orosz elnök az Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnökkel folyatott telefonbeszélgetésen közölte: az ukrajnai konfliktus rendezése nem lehetséges a kijevi hatalom és a „népköztársaságok” közötti közvetlen dialógus nélkül. Felszólította Kijevet, adják meg a DNR-nek és az LNR-nek a különleges státuszt, amelyet törvényben is rögzítsenek. Emellett a népköztársaságok őszi helyhatósági választásainak biztosítását is követelte ukrán kollégájától.

A Kreml közleménye szerint Putyin a telefonbeszélgetésen elégedettségének is hangot adott, mert miután kedden a háromoldalú kontaktcsoport – az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBESZ), Oroszország és Ukrajna képviselői – között Minszkben létrejött a frontvonal mentén létrehozandó 30 kilométeres ütközőövezetről szóló megállapodás, az orosz elnök szerint a felkelők megkezdték a nehézfegyverek kivonását.

Az egyezmény értelmében a szemben álló felek a frontvonaltól 15 kilométerre vonják vissza a 120 milliméteres kalibernél kisebb gránátvetőket, és a 100 milliméteres kalibernél kisebb tüzérségi lövegeket a térségben. 

A Kreml közleménye szerint Putyin annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők kivonuljanak a Mariupol kikötővároshoz közeli Sirokinéből. Mint mondta, a felkelők jó szándékuk jeléül ezt már megtették. 

Petro Porosenko a megállapodással kapcsolatban szerdán reményét fejezte ki, hogy ezzel megkezdődik a valódi tűzszünet, a nehézfegyverzet tényleges visszavonása, ami révén a továbbiakban megkezdődhet ezen területek Ukrajnába történő politikai és gazdasági visszaillesztése.

Ukrán sajtóközlések szerint Porosenko a csütörtöki telefonbeszélgetésen azonban a Donyec-medencei helyzet súlyosbodásáról beszélt, ami főként a szakadárok erősödő tüzérségi támadásaiból fakad.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »