Amerikai légicsapás végzett egy iszlamista terrorcsoport vezetőjével

Amerikai légicsapás végzett Szíriában az al-Kaidából kivált Horaszan csoport vezetőjével, Muhszin al-Fahdival – közölte kedden a Pentagon.

A 34 éves Fahdi július 8-án, egy autóban vesztette életét Szíria északkeleti részén. Az irányítása alatt álló, volt al-Kaida tagokból álló Horaszan csoport az arab országban dúló polgárháború okozta káoszt kihasználva szerveződött meg. Azzal vádolják, hogy részt vett amerikai és európai célpontok elleni támadások szervezésében.

A kuvaiti származású Fahdi a jelentések szerint szoros kapcsolatban állt az al-Kaida 2011-ben megölt vezetőjével, Oszama bin Ladennel. Feltehetően a terrorszervezeten belül ahhoz a szűk körhöz tartozott, amelynek előzetes tudomása volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokról. Fahdi az ezt követő, Afganisztán elleni amerikai támadás elől Iránba menekült.

Az amerikai hírszerzés és haderő több mint egy évtizeden át próbálkozott Fahdi likvidálásával. Az Egyesült Államok 2012-ben 7 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére.

Jeff Davis kapitány, a Pentagon szóvivője szerint Fahdi részese volt egy 2002-ben, Kuvaitban végrehajtott támadásnak, amelyben egy tengerészgyalogos életét vesztette és ugyanabban az évben egy, a jemeni partoknál egy francia tartályhajó ellen elkövetett robbantásnak is, amely megölte a személyzet egyik tagját.

A Horaszan csoport elleni légitámadások tavaly szeptemberben kezdődtek, amikor Barack Obama elnök Szíriára is kiterjesztette az Iszlám Állam terrorszervezet elleni légi hadműveletet. James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója szerint a Horaszan csoport ugyanolyan fenyegetést jelent az Egyesült Államok területére nézve, mint az Iszlám Állam.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »