Iszlám Állam: Szerbia kiemelt balkáni célpont

Olyan videófelvételt jelentettek meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagjai, amelyben Szerbiát a Balkán központjaként és a szervezet első számú célpontjaként jelölték meg – jelentette honlapján szerdán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Az internetre július 10-én feltöltött videó címe Mi vagyunk az iszlám kalifátus – kaszída. (A kaszída egy lírai arab műfaj.) A bosnyák nyelvű felvétel szerint Szerbia után Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Albánia, Koszovó, Macedónia és Montenegró elfoglalását tűzte ki célul a dzsihadista szervezet.

A készítők sorra veszik a nyugat-balkáni országokat, és mindegyiknek üzennek néhány sorban. „Örüljetek balkániak, jobb napok közelednek, eljönnek hozzátok a muzulmánok, mi vagyunk az iszlám kalifátus” – kezdődik a „mű”, amely Szerbiában az iszlám terjedését, Horvátországban a demokrácia bukását, Montenegróban területfoglalást jövendöl. A készítők végül Barack Obama amerikai elnöknek azt üzenik: „Miénk a győzelem”.

A felvételt az önmagát népszerűsítő-tájékoztató portálnak minősítő Kalifátus Útja nevű internetes oldal YouTube-csatornáján osztották meg. A portál célja az Iszlám Állam népszerűsítése, és legtöbbször dzsihádra (szent háborúra) szólító felhívásokat, valamint az IÁ harcát és katonáit dicsőítő felvételeket tesznek rajta közzé.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »