Megindult a nagyszabású offenzíva az Iszlám Állam ellen

A szíriai hadsereg nagyszabású offenzívát indított az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei által nemrégiben lerohant Palmüra romváros visszafoglalására – jelentette egy ellenzéki csoport pénteken.

Szíriai katonai források arról számoltak be, hogy öt kilométerre sikerült megközelíteniük az ország keleti részében fekvő várost. Az állami televízió híradásában páncélosok és tüzérségi fegyverek voltak láthatók, amint bizonyos távoli célpontokat lőnek. „A hadsereg alakulatai koncentrált lövéseket adtak le a terroristák búvóhelyei ellen, és sokukat megölték” – közölték a fegyveres erők.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint a hadsereg a hadjárat keretében fokozta az IÁ térségbeli állásai elleni légicsapásokat. A londoni székhelyű csoport azt közölte, hogy a térségben jelenleg is heves harcok zajlanak. Az áldozatok számáról egyelőre nincsenek információk.

„A rezsim erői bármelyik pillanatban behatolhatnak a városba, nincsenek tőle messze” – hangsúlyozta Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A libanoni pánarab al-Majadín televíziós csatorna biztonsági forrásokra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy az offenzíva egészen addig folytatódni fog, amíg nem sikerül visszavenni az ellenőrzést Palmüra felett. A beszámolók szerint a kormányerők három irányból támadják a dzsihadistákat.

A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő, Tadmur szélén található ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették.

Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban, Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált, a karavánok számára hosszú évszázadokon „a sivatag mátkája” volt.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 230 ezer ember halt meg.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »