Újra harcok zajlanak Kelet-Ukrajnában

A tűzszünet ellenére két ukrán katona halt meg az elmúlt egy nap alatt a kelet- ukrajnai válságövezetben – közölték pénteken az ukrán hatóságok, egyúttal arra figyelmeztetve, hogy a szeparatista területeken kívül „megnövekedett a felforgató és terrorista tevékenységek jelentette fenyegetés”.

Két ukrán katona meghalt, tíz másik megsebesült az elmúlt 24 órában katonai összecsapásokban – közölte Andrij Liszenko, a kijevi elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.

Liszenko szerint a szeparatisták ismét nehézfegyverzethez jutottak, és „szabotőr csoportokat” küldenek a Kijev ellenőrzése alatt álló területekre.

Petro Porosenko ukrán államfő a kijevi belügyminisztérium vezetőivel tartott megbeszélése alkalmával ugyancsak arról beszélt, hogy a konfliktusövezeten kívüli területeken „erőteljesen megnőtt a terrorista fenyegetés és a felforgató tevékenységek szintje”. Porosenko ezzel kapcsolatban nem tért ki részletekre. Egyúttal azonban arra figyelmeztetett, hogy a kelet-ukrajnai helyzetből hasznot húznak a bűnözők, így például a szakadár területekről fegyvercsempészet indult meg Ukrajna más részeibe, s a kelet-ukrajnai megerősített rendőrségi jelenlét miatt Ukrajna más részeiben csökkent a rendőrök létszáma, ami a súlyos és az erőszakos bűncselekmények fokozódásának veszélyét hordozza magában Porosenko szerint.

Eddig több mint 6500-an haltak meg az ukrán hadsereg és a szeparatista fegyveresek közötti, 2014 áprilisa óta tartó harcokban.

Február 15-én újabb tűzszünet lépett életbe a konfliktusban szemben álló felek között, ennek ellenére szinte mindennaposak a halálos áldozatokkal járó összetűzések.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »