Kiska: Erősíteni kell az államba vetett hitet

Meg kell erősíteni az emberek államba vetett hitét – hangsúlyozta csütörtöki országértékelő beszédében Andrej Kiska, szlovák köztársasági elnök. Az Új Szó Online beszámolóját idézzük.

A többi közt elmondta, hogy Szlovákia sok országhoz viszonyítva sikeres államnak tekinthető, hiszen az elmúlt két évtizedben gyorsabban növekedett és fejlődött, mint számos, vele egybevethető ország. A gazdasági válság azonban nemcsak a növekedést orozta el, hanem a sikerbe vetett hitünket is elvette. Egyben arra is emlékeztette az országot, hogy sérülékeny, ezért a fenntartható sikerhez erősebb, stabilabb alapokra van szüksége.  Kiska számára úgy tűnik, Szlovákián valamiféle elfáradás lett úrrá, és rezignált, csüggedt azt illetően, hogy előbbre lehet mozdulni.  Az elnök a jövő évi parlamenti választásokon való részvételre szólította fel a polgárokat, s egyben arra kérte őket, hogy tanulmányozzák, vessék egybe a pártok választási programját.  Kiska nagyra értékelte a közpénzek konszolidációját az előző, Iveta Radičová és a jelenlegi, Robert Fico vezette kormány idején. Erről szerinte továbbra sem szabad lemondani, hogy az ország 2017-től kiegyenlített költségvetés alapján gazdálkodhasson. Elérkezettnek érzi az időt ahhoz is, hogy egy széles konszenzuson alapuló alkotmánytörvény jöjjön létre a nyugdíjrendszerről.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »