Nem jelent meg Szlovákiában a rettegett vírus

A szombaton MERS-vírusgyanús férfitől vett vérmintát Prágában vizsgálták meg – egyik minta sem hozott pozitív eredményt.

Az Egészségügyi Minisztérium vasárnapi közleménye szerint a Zsolnán észlelt, Pozsonyba kezelésre átszállított beteg vérmintájában nem mutatták ki a MERS-koronavírus jelenlétét. „A négy elemzett mintából – amelyeket egy prágai laboratóriumban vizsgáltak meg – három negatív volt, egy pedig határértékeket mutatott, ám egy sem MERS-pozitív.” – nyomatékosította Peter Bubla, a tárca szóvivője. Hozzátette, hogy ennek ellenére a tesztet megismétlik.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »