Kiska: Szlovákiának sokat segített az euró bevezetése

Szlovákiának sokat segített az euró bevezetése – jelentette ki Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök szerdán Prágában, miután vendéglátójával Milos Zeman cseh államfővel tárgyalt.

„Hosszan elemeztük azt a vitát, amely az euró bevezetéséről most folyik Csehországban. Kifejtettem a véleményemet, és kifejeztem meggyőződésemet, hogy Szlovákiában az euró bevezetése nagy megértéssel találkozott, illetve, hogy nagyon fontos lépés volt” – mondta a találkozó után Kiska újságíróknak.

Bár a szlovák állampolgárok egy részének eleinte voltak aggodalmai, az euró bevezetését a nagy többség nagyon kedvezően fogadta. „Úgy vélem, hogy ez nagyon segített országunknak és a szlovák gazdaságnak is” – szögezte le a szlovák államfő, aki szerdán néhány órás látogatást tett Csehországban.   

Csehországban néhány hónapja folyik a vita az euró bevezetéséről, amelyre a cseh kormány az Európai Unióba való belépéskor vállalt kötelezettséget. Az álláspontok jelenleg megoszlanak. Milos Zeman államfő és a legerősebb kormánypárt, a Cseh Szociáldemokrata Párt a közös pénznem mihamarabbi bevezetésének a híve. Andrej Babis pénzügyminiszter és az általa vezetett ANO (Igen) mozgalom óvatosabb, a lépést nem sietnék el, és azt szeretnék, hogy az állampolgárok népszavazás útján nyilváníthassanak véleményt.

Az euró bevezetésének Csehországban jelenleg nincs semmiféle kitűzött dátuma. A mostani kormány programjában az szerepel, hogy előkészíti a terepet az euró bevezetésére, amelyről a következő kormány döntene.

Zeman és Kiska a tárgyalások után a Prágától nyugatra fekvő Lidicébe utazott, ahol közösen megkoszorúzták a helyi holokauszt emlékművet.

Lidicét 1942. június 10-én, röviddel a Reinhard Heydrich prágai birodalmi helytartó ellen elkövetett merénylet után a nácik a földdel tették egyenlővé, és 173 helyi férfit agyonlőttek. A nőket haláltáborba szállították. A gyermekek egy részét átnevelésre kiválasztották, míg az egy éven aluliakat a lengyelországi Chelmnoban lévő koncentrációs táborban gázzal gyilkolták le.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »