Kiborultak Fico moszkvai látogatása miatt

A miniszterelnökhöz felhívást intézett több közéleti személyiség is – rosszallják Fico Oroszország irányában tett lépéseit.

„Nem akarjuk az Európai Uniót Oroszországra cserélni” címmel intéztek felhívást Robert Fico miniszterelnökhöz. Az aláírt felhívást Jozef Hašto pszichiáter juttatta el a SITA hírügynökségnek. „Fico mint fiatal kommunista örök időkre hűséget fogadott a Szovjetuniónak, egyetért azzal, hogy Csehszlovákia megszállása 1968 augusztusában mindössze testvéri segítségnyújtás volt.” – áll a Ficónak szánt levélben.

Az aláírók szerint a kormányfő nem vette észre, hogy az orosz sajtó sértegeti az országot a ’68-as eseményekért, zavarja őt, hogy az EU-val közösen gazdasági szankciókat foganatosítottunk Oroszországgal szemben. A felhívásban az is szerepel, hogy Fico kétszínű. „Az egyik oldalon úgy mutatkozik, hogy Szlovákia az EU lojális szövetségese, másrészt pedig az orosz sajtó hangos tapsa mellett kritizálja a gazdasági szankciókat.” – olvasható az iratban.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »