A középiskolások harmada már szívott füvet

Vonzó a marihuána a szlovákiai középiskolások számára – a megkérdezettek harmada már legalább egyszer kipróbálta – derül ki egy felmérésből.

A marihuána ismert kábítószernek számít a tinédzserek körében. Egy felmérésben próbálták felmérni azt, hogy milyen mértékben él a fiatalság ezzel a droggal. Kiderült, hogy az alapiskolások körében, a 11-14 éveseknél már a válaszadók több mint két százaléka kipróbálta.

A felmérésben 4 900, 15-19 és 5 400 11-14 éves diák vett részt. Eleonóra Kastelová, a Nemzeti Drogmegfigyelő Központ munkatárasa csütörtökön elmondta, hogy a marihuána a legelterjedtebb drognak számít Szlovákiában, s főként a 15-24 éves korosztály él vele. Jó hírként kezeli azt, hogy a kanabiszt fogyasztók száma már nem növekszik, ahogy az például 2010-ben volt.

Szlovákia marihuána-fogyasztása az EU-s átlagot közelíti meg. „Tavaly 15 millióan éltek ezzel a szerrel az Európai Unió országaiban, ami a 15-34 éves korosztály 12 százalékát teszi ki.” – mutatott rá Lucas Wiessing, az Európai Drogmegfigyelő Központtól. Terjednek az ún. designer drogok, illetve más növények fogyasztása is, amelyekkel szimulálni lehet a pszichotróp anyagok hatását. Wiessing szerint gyakran alkohollal együtt fogyasztják őket, amely már több halálesethez is vezetett.

Ugrósdy Márton

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »