Elesett az oroszbarát szakadárok parancsnoka

Elesett Alekszij Mozgovoj, az egyik kelet-ukrajnai szakadár terület, az úgynevezett luhanszki népköztársaság fontos katonai parancsnoka, és vele együtt meghalt hét milicista is – jelentette be az államalakulat helyettes főügyésze.

Szerhij Gorenko egy szombat éjjeli sajtótájékoztatón elmondta, hogy Mozgovoj mikrobusza alatt akna robbant, majd ismeretlen támadók gépfegyvertüzet zúdítottak az utasokra. Pillanatnyilag úgy tudják, hogy hét másik személy is életét vesztette. Hozzátette, hogy feltételezésük szerint egy kommandó volt a támadó. 

Az incidens Alcsevszknél történt, a frontvonaltól harminc kilométerre keletre. Mozgovoj a „Kisértet” zászlóalj parancsnoka volt. Embereivel együtt fontos szerepet játszott a Debalcevónál az év elején vívott csatában, amelyben súlyos vereséget szenvedtek az ukrán csapatok.

Ihor Plotnyickij, a szakadár terület vezetője kijelentette: „a Mozgovoj elleni támadás mindannyiunk ellen irányult, mindenki ellen, aki védi a luhanszki népköztársaság létét”.

Egyes források szerint nemcsak ukrán kommandósok lehettek a támadók, hanem a térségben tevékenykedő bűnözők is, akik ellen Mozgovoj „könyörtelen” harcot hirdetett.

Parameter.sk /MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »