Igazi szürke politikus kapta a legújabb állami posztot

Vannak emberek, akik politikai karrierjére nehéz magyarázatot találni. Karol Mitrík is közéjük tartozik. A szlovák Állami Számvevőszék (NKÚ) frissen megválasztott elnöke már második jelentős hivatalát kapta meg, miközben sosem volt több regionális politikusnál és szakmai kvalitásai sem predesztinálták a magas állami pozíciók elnyerésére, írja az Új Szó.

Az idén 68 éves Mitrík 1989-ig egy helyi termelőszövetkezet technikusa, majd vezetője volt. Politikai pályája a rendszerváltáskor kezdődött, ám 2010-ig csak regionális pályán mozgott. 1994–2002 között Igló polgármestere volt, négy évig kassai megyei képviselőként is tevékenykedett. Az országos politikába csak 2002-ben kóstolt bele, ekkor az SDKÚ listájáról jutott be a parlamentbe. 2006-ban az iglói helyi képviselői poszton kívül valamennyi politikai pozícióját elvesztette, magánvállalkozóként tevékenykedett, s úgy tűnt, Mitrík, akiről szűkebb pátriáján kívül úgysem hallott senki sem, befejezte politikai karrierjét.

Karrierjében a második változás 2010-ben következett be. A frissen felálló Radičová-kormány őt jelölte a titkosszolgálat (SIS) élére. Jelölése meglepetésként hatott, háttér-információk alapján Mikuláš Dzurinda akkori SDKÚ-elnök javaslatára lett a titokgazda, a jelölést hivatalosan Iveta Radičová kormányfő tette meg. Már ekkor felmerült, hogy problémák lehetnek kinevezésével, egy korábbi korrupciós ügyben ugyanis alibit biztosított egy vádlottnak. Eugen Čuňo volt kassai főpolgármester-helyettes 2002- ben a vád szerint 600 ezer eurós kenőpénzt kért bérlakások építésére egy vállalkozótól. Mitrík azt vallotta a bíróságon, hogy azon a napon, amikor Čuňo a vád alapján átvette a csúszópénzt, nem Kassán volt, hanem nála, Iglón. A bíróság nem hitte el ezt a verziót, a hamis tanúzás ellenére 2010- ben Mitrík megkapta a SIS-igazgatói kinevezéséhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágítást. A friss események fényében érdemes megemlíteni, hogy kinevezését 2010-ben az ellenzéki Smer sem támadta.

Mitríket 2012-ben erős kritika érte amiatt, mert nem oldotta fel titoktartási kötelezettsége alól Peter Holúbek volt SIS-munkatársat, akinek lakásáról a Gorilla-ügy lehallgatásait lebonyolították. Holúbeket így nem hallgathatta ki a rendőrség. A Radičová-kormány bukása után 2012-ben Mitríknek is mennie kellett, három év után az ellenzék szerint már a Smer szolgálataiba tér vissza. Mitrík hét évig állhat az állami és önkormányzati szervek gazdálkodását ellenőrző NKÚ élén, vagyis 75 éves lesz, amikor nyugdíjba megy.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek