Civilek haltak meg Szíriában a szövetségesek légitámadásában

Legalább 52 polgári személy halt meg Szíriában, amikor a dzsihadisták ellen harcoló szövetséges erők egy falut bombáztak az ország északi részén – közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Az emigráns szervezet elnöke, Rámi Abder-Rahmán szerint a szövetséges harci gépeknek az Aleppó tartománybeli Bír-Maháli falu ellen reggel végrehajtott légicsapásainak 52 halálos áldozata volt.

Az áldozatok között hét gyermek van, további tizenhárom ember eltűnt, feltehetően a romok alatt rekedtek – közölte az OSDH elnöke.

Rámi Abder-Rahmán szerint kurd milicisták és lázadók mintegy 2 kilométerre a falutól harcolnak az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet lázadóival. „A faluban azonban csak polgári személyek vannak. Itt nincsenek az IÁ-nak állásai, nincsenek összecsapások”.

A bír-maháli támadásban az IÁ egyetlen fegyverese sem halt meg, de a közelben végrehajtott légicsapások során hét iszlamistával végeztek – közölte az OSDH elnöke.

Az Egyesült Államok vezette, több arab ország részvételével létrejött nemzetközi szövetség szeptember vége óta hajt végre légicsapásokat Szíriában az Iszlám Állam állásai ellen. A szövetség iraki légicsapásaiban több európai ország is részt vesz.

A légitámadásoknak köszönhetően sikerült a kurd és szíriai fegyvereseknek több heti harc után visszafoglalniuk a török határon fekvő Kobáni városát az iszlamistáktól.

Az OSDH adatai szerint a bír-maháli áldozatokat nem számítva eddig 66 polgári halottja volt a légicsapásoknak. A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező londoni székhelyű szervezet szerint a légicsapásokban eddig több mint 2000 ember halt meg, közöttük 1922 dzsihadista.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »