Obama: fenn kell tartani a Moszkvával szembeni szankciókat

Az Európai Uniónak fenn kell tartania az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat, amíg Moszkva be nem tartja az ukrajnai harcok beszüntetéséről megkötött minszki megállapodást – jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Matteo Renzi olasz kormányfőt.

„Minimum fenn kell tartanunk a szankciók jelenlegi szintjét, amíg azt nem látjuk, hogy (az oroszok) megteszik azokat a lépéseket, amelyeket a (minszki tűzszüneti) megállapodás megkövetel tőlük” – mondta.

Az elnököt szavai szerint „meglepte”, hogy Oroszországnak az amerikai-orosz kapcsolatok megromlása ellenére  „ilyen sokáig tartott” meghozni azt a döntést, hogy felfüggeszti az Sz-300-as légvédelmi rakéták Iránba szállítására vonatkozó tilalmat.

Barack Obama a Demokrata Párt, főleg a szakszervezetek részéről jelentkező ellenállással szemben védelmébe vette az ázsiai országokkal és az Európai Unióval megkötendő szabadkereskedelmi megállapodásokat.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »