Így fúrnák meg az iráni atomalkut

Juvál Steinic, az izraeli kormány stratégiai ügyeinek minisztere szerint jó kompromisszum az a washingtoni törvényjavaslat, amely kongresszusi jóváhagyásra kötelezi az amerikai kormányt az Iránnal kötendő végleges szerződés esetén, mert akadályként szolgálhat egy rossz egyezmény ellen.

Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedden egyhangúlag megszavazott egy kompromisszumos törvénytervezetet, amely 52 napra csökkentené a kongresszus rendelkezésére álló időszakot az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötendő megállapodás mérlegelésére.

Steinicnek a közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában elhangzott szavai szerint ezek után az amerikai vezetés és tárgyalóküldöttség jelentősebb erőfeszítéseket fog tenni a lehetséges rések betömésére, „egy jobb vagy legalábbis elfogadható megállapodás elérésére”.

Úgy vélte, ez egyben az izraeli diplomácia eredménye is, mert a szavazásban részt vevő szenátorok maguk is azt mondják, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a washingtoni kongresszusban március 3-án elhangzott beszéde meghatározó volt a törvényjavaslat elfogadásában.

A rádióban szintén megszólított Omer Barlev, az ellenzéki Cionista Tábor kneszetképviselője ugyanakkor elutasította Steinic állításait. Kijelentette, hogy a szenátusban elért egyetértés így is, úgy is megszületett volna, s hangsúlyozta, hogy Netanjahu követeléseinek többsége nem szerepel a törvény megfogalmazásában. Sőt, az ellenzéki honatya szerint Netanjahu az amerikai kormánnyal fennálló vitája miatt elvesztette befolyását a nukleáris egyezmény ügyeiben.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »