Újabb moszkvai tárgyalások a szíriai válság rendezésére

A szíriai kormányzat és néhány ellenzéki erő ismét Moszkvában ült tárgyalóasztalhoz, miután januárban a szíriai válság megoldását célzó tárgyalások kudarcba fulladtak. A legnagyobb probléma azonban még mindig az, hogy az ellenzék meghatározó erői nem hajlandók részt venni semmilyen tárgyaláson, ami Aszadot hatalmon tartja.

A tárgyalások során a résztvevők egy hat pontos tervet dolgoztak a krízis rendezésére, amelyet az orosz Vitaly Naumkin, a tárgyalások közvetitője dolgozott ki. 

A szír állami hírügynökség, a SANA szerint a tervezet a következőket tartalmazza: a Genf-1 dokumentumon alapuló politikai megoldás elősegítése, a katonai műveletek azonnali leállítása, a humanitárius katasztrófa kezelése, a terrorizmus elleni harc, demokratikus politikai átmenet szükségessége, illetve a foglyok szabadon engedése.

A szíriai kormányzati delegáció vezetője, Bashar al-Jaafari, Szíria ENSZ-nagykövete volt, aki a megbeszéléseket „gyümölcsözőnek” nevezte, hangsúlyozva, hogy a felek megvitatták saját véleményeiket, és nézőpontjaikat, és sikerült néhány kérdésben megegyezni. A találkozót a szíriai lakosság érdekeként definiálta, amely végre elősegítheti a szíriai nép szenvedésének befejezését. Hozzátette, hogy a szíriai kormány minden erejével azon dolgozik, hogy megvalósítsa ezt a célt.

Nimrud Suleiman a tárgyalások résztvevőjeként a SANA-nak úgy nyilatkozott, hogy „ez volt az első alkalom, hogy sikerült az ellenzékkel közösen elfogadni egy dokumentumot. A szíriai helyzetet csak párbeszéd útján oldhatjuk meg.”

Ugyanakkor jelentős áttörést, ahogy januárban, most sem sikerül elérni valószínűsíthetően, miután a Szíriai Nemzeti Tanács – az ellenzék egyik legfőbb csoportosulása – bojkottálta a tárgyalásokat. 

Ugyanakkor egyre több ellenzéki vezető mutatkozik hajlandónak az Aszad-rezsimmel való tárgyalások megkezdésére. Randa Kassis, aki korábban a Szíriai Nemzeti Tanács tagja volt, hangsúlyozta, hogy a militáns csoportok felemelkedése miatt egyre szükségesebbé válik valamiféle megoldás, és ha kell, akkor Aszadot is el kell fogadni ehhez. Hozzátette, hogy a tárgyalások a bizalomépítést is szolgálják, és lehetővé tehetik a humanitárius támogatások eljuttatását az országba. 

Oroszország nem árulta el, hogy pontosan mely csoportok vettek részt a tárgyalásokon. Azonban valószínűsíthetően ugyanazok a szervezetek képviselték magukat, akik januárban, a különböző szervezetek körülbelül harminc képviselői. Ezek a csoportosulások hajlandók együttműködni Aszaddal, és elfogadni hatalmát, hogy hatékonyan felvehessék a harcot a szélsőségekkel.

Káply Mátyás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »