Hamarosan egyetlen járdán sem lehet majd parkolni

Járdákon parkoló autók közt botorkáló gyalogosok, öregek és babakocsis anyukák; ez a nagyvárosokból ismert, mindennapi jelenet néhány éven belül már a múlté lesz Szlovákiában. A belügyminisztérium ugyanis kidolgozta a közlekedési törvény módosítását, amelyben teljesen megtiltja a járdán való parkolást, és kimondja, hogy a járdát kizárólag a gyalogosok használhatják.

Jelenleg bármelyik járdán parkolhatnak autók, feltéve, ha a gyalogosoknak 1,5 méteres helyet hagynak. Az új törvény szerint viszont csak akkor lehet majd járdán parkolni, ha azt közúti tábla is engedélyezi. Azt, hogy hol helyeznek ki ilyen táblát és hol nem, az önkormányzatok fogják eldönteni. A törvény ráadásul négyéves átmeneti időszakot ad az önkormányzatoknak, hogy felkészüljenek a végrehajtásra, és meghatározzák, hol engedélyezik a parkolást és hol nem.

Ahol nem lesz parkolást engedélyező tábla, ott csak addig állhatnak majd, amíg ki- vagy bepakolnak a gépkocsiba, kivételt csak motorkerékpárok és kerékpárok kapnak, ezeket a törvény hatálybalépése után is bármelyik járdán le lehet majd parkolni, ha a gyalogosnak legalább 1,5 méteres hely marad.

Jozef Drahovský közlekedésbiztonsági elemző jó ötletnek tartja a tárca által kidolgozott módosítást. Díjazza, hogy az önkormányzatok elég időt kapnak a felkészülésre; ha a változást egyik napról a másikra vezetnék be, az a szakértő szerint káoszt okozna. „Önkormányzatok szintjén a parkolás korlátozása már évek óta téma, de mondjuk meg őszintén, eddig senkinek sem volt bátorsága radikálisabb intézkedés elfogadására” – mondta a Pravda napilapnak Jozef Drahovský.

A törvénymódosítás által bevezetett előírások alternatívája lehet a városokban bevezetett fizetett parkolás. A fővárosban például már hónapok óta tárgyalnak egy új parkolási rendszerről, ám a gyakorlati kivitelezés eddig elmaradt, értesüléseink szerint most ismét elkezdődnek a tárgyalások. Ennek lényege az lesz, hogy az egyes városrészekben csak azok parkolhassanak ingyen, akiknek állandó lakhelyük van ott, a többieknek órás és napi tarifákat vezetnek majd be a parkolásra.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »