Iráni atomprogram: megkezdődött a döntőnek tartott tárgyalási nap

Megkezdték az iráni atomprogramról folyó nemzetközi tárgyalások előzetes menetrend szerint utolsó napját a svájci Lausanne-ban kedden, de diplomaták értékelése szerint továbbra is jelentős eltérések vannak a két fél álláspontja között.

Irán, illetve az úgynevezett hatok (Németország és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja: Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) képviselőinek éjfélig kellene olyan kompromisszumra jutniuk Teherán atomprogramjáról, amely biztosítja, hogy az békés célokat szolgál, és cserében a perzsa államot sújtó nemzetközi szankciók enyhítéséről rendelkezik. Keretegyezményről van szó, amelyek nyomán – újabb határidővel – megkezdődhetne az átfogó, részleges megállapodás kidolgozása.

Kedd reggel a hatok – akik Oroszország kivételével külügyminiszteri szinten képviseltetik magukat – előbb egymás között folytattak egyeztetést, majd iráni kollégájuk is csatlakozott hozzájuk. Az orosz Szergej Lavrov – miután előző nap elhagyta a tárgyalások helyszínét – a nap elején még Moszkvában tartózkodott, de késő délelőtt bejelentette, hogy visszaindul Lausanne-ba.

A felek közti két fő nézeteltérés korábbi közlés szerint az urándúsítási kutatások ügyében, valamint a szankciók feloldásának ütemezésében alakult ki.

Nyugati diplomaták jelzése szerint mindkét fél terjesztett be kompromisszumos javaslatokat, de az utolsó nap kezdetéig nem jutottak közelebb a megállapodáshoz. Halványítja a reményeket az is, hogy Irán visszalépett egyes javaslatok ügyében, amelyeket pedig korábban elfogadni tűnt.

A megállapodás 12 éves vita végére tehetne pontot. Az utolsó nap előtt mindkét fél azt hangoztatta, hogy kulcsfontosságú lenne felülemelkedni a nehézségeken, és megtalálni a kompromisszumot.

Kedden több illetékes – köztük John Kerry amerikai külügyminiszter – úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt a tárgyalások elhúzódása az éjszakába, vagy még tovább.

Szergej Lavrov Moszkvában – visszaindulása előtt – azt mondta: jó esély mutatkozik a sikerre, de nem száz százalékos.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »