Aláírásokkal tiltakoznak Amerika ellen

Több mint egymillió aláírást gyűjtöttek össze Venezuelában a kormány támogatói vasárnap azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok vessen véget a latin-amerikai ország elleni „agressziójának” – közölte egy helyi tisztségviselő.

Jorge Rodríguez, Caracas főváros polgármestere, a kezdeményezés irányítója azt hangoztatta, hogy tízmillió aláírást fognak összegyűjteni és átadni az amerikai elnöknek. Hozzátette, hogy a venezuelai kormány több mint 2,6 millió támogatói üzenetet kapott a Twitteren.

Az aláírásgyűjtő kampány csütörtökön kezdődött, és több mint 13 ezer helyszínen lehetett csatlakozni ahhoz a követeléshez, hogy Barack Obama amerikai elnök vonja vissza azt a rendeletét, amelyben Venezuelát az Egyesült Államok nemzetbiztonságát veszélyeztető fenyegetésnek minősítette.

Nicolás Maduro venezuelai elnök volt az első, aki aláírta a gyűjtőívet, mielőtt a kezdeményezés támogatói megkezdték volna az országos kampányt. Számos latin-amerikai szervezet, így a Dél-amerikai Nemzetek Szövetsége (Unasur), valamint a Bolivari Alternatíva Amerika Népei Számára (ALBA) nevű tömörülés is elítélte a washingtoni döntést.

Az aláírásgyűjtés április 9-éig tart, amikor Panamavárosban megkezdődik az amerikai államok hetedik csúcstalálkozója. Az eseményen Obama elnök tárgyalóasztalhoz ül a régió államfőivel, így a venezuelai elnökkel, Maduróval is.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »