A bevételeiknél többet költöttek a szerbiai háztartások

A szerbiai háztartások a tavalyi év negyedik negyedévében átlagosan 59.174 dináros bevétellel számolhattak, a személyes kiadásokra viszont ennél 115 dinárral többet költöttek – közölte ma a Köztársasági Statisztikai Intézet (RZS).

A közlemény szerint a rendelkezésre álló eszközök legnagyobb részét (45,8 százalékát) a munkából származó bevétel biztosította, majd a nyugdíjakból (30,3 százalék), a mezőgazdaságból, vadászatból és halászatból (6,2 százalék), háztáji termesztésből (4,2 százalék) származó bevételek következnek, míg az egyéb bevételforrások 4,4 százalékot tesznek ki.

A 2014. év utolsó negyedévében a háztartások egyéni kiadásai 59.289 dinárra rúgtak, ebből a legtöbbet, 38,1 százalékot ételre és alkoholmentes italokra, illetve 16,6 százalékot lakhatásra, vízre, áramra, gázra vagy egyéb tüzelőanyagokra költöttek.

Ezt követik a közlekedési költségek 8,4 százalékkal, majd egyéb személyes tételekre és szolgáltatásokra 5,5 százalékot, ruházatra és lábbelire 5,4 százalékot, alkoholos italokra és dohánytermékekre 4,9 százalékot, rekreációra és művelődésre pedig 4,7 százalékot költöttek a háztartások.

A felmérés során a bevételekről, a kiadásokról és a fogyasztásáról, tehát személyes fogyasztás alapvető elemeiről gyűjtöttek be adatokat.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »