Az oroszok is beszállnak az ukrán IMF-hitelbe

Oroszország több mint 13 millió amerikai dollárral járul hozzá az Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segélycsomagja első részletéhez, amely pénteken megérkezett Ukrajnának – közölte Anton Sziluanov, az orosz pénzügyminisztérium vezetője pénteken.

Az IMF tagjaként, Oroszország „kötelezettségeinek eleget téve” 13,751 millió dollárral járul hozzá a valutaalap kölcsönének első, 5 milliárd dolláros részletéhez, amelyet pénteken át is utalt Ukrajna számára – jelentette be Sziluanov. Az IMF szerdán hozta nyilvánosságra döntését, miszerint négy évre összesen 17,5 milliárd dollár hitelkeretet biztosít Ukrajnának.

Ukrajna az idén összesen 16,3 milliárd dollár külföldi forrásra számít. Ennek nagy részét, tízmilliárd dollárt tesz ki az IMF hitele, továbbá 1,8 milliárd dollárra kapott ígértet az Európai Uniótól, kétmilliárd dollárt pedig az Egyesült Államok helyezett kilátásba. A kormány tájékoztatása szerint a hitelekből elsősorban az ukrán bankrendszert igyekeznek megszilárdítani és a nemzeti valuta, a hrivnya árfolyamát megerősíteni.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »