Újra szlovák állami kézben a bősi erőmű

Érvénytelennek mondta ki a Pozsonyi Kerületi Bíróság hétfőn azt a szerződést, amelyet a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről kötött az olasz Enel Szlovákiával 2006-ban.

Ezt a pozsonyi kormány hétfői rendkívüli ülése után Robert Fico szlovák miniszterelnök jelentette be, hangsúlyozva: a döntés nyomán ismét teljes állami ellenőrzés alá vonják a bősi vízi erőművet. Az üzemeltetési szerződést 2007-ben támadta meg bírósági úton Robert Fico előző kormánya, annak előnytelenségére hivatkozva. Később, tavaly decemberben pedig Robert Fico bejelentette a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről 30 évre kötött szerződés azonnali hatályú felmondását.    Bár az ügyben most hozott, másodfokú döntés csak az érintett feleknek való kézbesítése után válik jogerőssé, a szlovák kormányfő már a bírósági döntés ismertetése után jelezte: még a nap folyamán „fizikailag is” ellenőrzésük alá vonják a bősi vízi erőművet.    A bősi vízi erőmű üzemeltetéséről kötött szerződés egyike a Szlovák Villamos-művek (SE) magánosításához kötődő, a szlovák kormány által már évek óta vitatott szerződéseknek. Megkötése az SE-nek az olasz Enel által 2006-ban megvalósított privatizációjával függ össze. Mivel a korábban az SE tulajdonában lévő bősi vízi erőműnek – a hatályban lévő nemzetközi szerződések értelmében – az SE privatizációja után is állami kézben kellett maradnia, ezért az erőmű tulajdonjogát, még a magánosítás előtt, egy másik állami vállalatra, a Vízgazdálkodási Építési Vállalatra (VHV) ruházták át. A VHV, az SE magánosítása után, egy 30 éves futamidejű, bérleti szerződést írt alá a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről az akkor már az Enel kezében lévő Szlovák Villamos-művekkel.    Ez a szerződés 35 százalékos bevételi részesedést, megközelítőleg évi 35-40 millió eurót biztosít a bősi vízi erőmű bevételeiből a Szlovák Villamos-műveknek, azaz annak jelenlegi többségi tulajdonosának az Enelnek. A Szlovák Villamos-művek 66 százalékos többségi részvénycsomagját a második Dzurinda kormány idején 840 millió euróért vette meg az Enel. A vállalat értékét a Wall Street Journal nemrég kétmilliárd euróra becsülte.    „A bírósági döntés lehetővé teszi számunkra – és mi ezt meg is tesszük – hogy az Eneltől visszaigényeljük az általuk a bősi vízi erőműből kivont pénzt” – szögezte le Robert Fico az üzemeltetési szerződés érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: a bírósági döntés értelmében az üzemeltetési szerződés annak megkötésének pillanatától érvénytelennek számít és így Szlovákia annak a teljes összegnek a visszatérítését igényelni fogja az Eneltől, amelyet az olasz energetikai óriás a bősi vízi erőmű üzemeltetéséért felvett.

Kitekintő / MTI

Friss hírek