Rutte a halálba küldené a holland dzsihadistákat

Bár a holland közvélemény a szélsőjobbtól már megszokta az iszlámmal kapcsolatos, egészen megbotránkoztató kirohanásokat, most épp az ország miniszterelnöke, Mark Rutte közölt hasonlóan szélsőséges gondolatokat. A holland kormányfő egy televíziós vita során úgy fogalmazott, hogy a holland dzsihadisták inkább haljanak meg a Közel-Keleten harcolva, minthogy visszatérjenek a legnagyobb Benelux-államba. Rutte ámokfutása olyannyira sokkolta a holland politikai elitet, hogy azt még Geert Wilders is megirigyelné.

Hollandiának régóta meggyűlik a baja a dzsihadistákkal, hiszen nem titok, hogy az Iszlám Állam soraiban meghatározó számú holland harcol. A sorra a Közel-Keletre utazó fiatalok hatalmas biztonságpolitikai kockázatot jelentenek a legnagyobb Benelux-állam számára, ennek ellenére eddig még nem sikerült jogi eszközöket foganatosítani a probléma megoldására. A Charlie Hebdo szatirikus lap elleni merénylet olaj volt a tűzre, hiszen az állandó terrorkészültség és a szélsőjobboldali retorika kirakatba helyezte a hollandiai muszlimok problémáját.

A megoldást sürgetők közül kiemelkedik Geert Wilders és a Szabadságpárt (PVV), mely a biztonság maximalizálását olyan drasztikus lépésekkel érné el, mint a Schengen előtti határrezsim visszaállítása vagy a muszlim többségű országokból történő bevándorlás korlátozása. Wilders az antiiszlamista retorika európai reklámarcának számít, ennek ellenére az iszlám kérdésének előtérbe kerülése aligha dobott a politikus népszerűségén. A gyakran megbotránkoztató kirohanásairól híres Wilders legutóbb épp azért verte ki a biztosítékot, mert zöld utat adott volna a hollandiai dzsihadistáknak, hogy azok hadd utazzanak a Közel-Keletre, de lehetőleg ne térjenek vissza az anyaállamba.

A ’Wilders-jelenség’ és az ahhoz tartozó szélsőséges iszlám-és bevándorlóellenes gondolatok rendkívül megosztják a holland közvéleményt, ugyanakkor a kormányzat részéről eddig egészen egyértelmű válasznak lehettünk tanúi, hiszen Mark Rutte miniszterelnök sorra ignorálta Wilders kirohanásait. A középutas politika úgy tűnik a végéhez ért, hiszen legutóbbi televíziós szereplése alkalmával épp Rutte idézett wildersi gondolatokat. A következő évi parlamenti választások alkalmából megrendezett vitán a holland kormányfőhöz intézett kérdések zöme természetesen az iszlámhoz, illetve a Közel-Keletről visszatérő hollandok okozta belbiztonsági kockázathoz kapcsolódott.

Egy kérdés alkalmával a miniszterelnök azt találta mondani, hogy jobbnak látná, ha ezek az emberek ahelyett, hogy visszatérnek Hollandiába, inkább életüket vesztenék a harcokban. Rutte az ominózus kijelentés után próbálta menteni a menthetőt, s azzal érvelt, hogy az Iszlám Állam soraiban harcolók mind tudják mit vállalnak és egyetlen céljuk emberi életek kiontása. Amennyiben visszatérnek Hollandiába, ezt a küldetést ott folytatják, s hatalmas biztonsági kockázatot jelentenek a békés állampolgárok számára. A holland kormányfő tehát egy az egyben Geert Wilders érvkészletét használta, ezzel sokkolva a politikai elitet.

A várt hatás nem maradt el, hiszen a vita lezárta után az ellenzék politikusai sorra megdöbbenésüket fejezték ki. Alexander Pechtold, a D66 vezetője szerint „ A mindenkori miniszterelnöknek a joguralmat kéne hirdetnie,miszerint a bűncselekményt elkövetők törvényes keretek között felelősségre lesznek vonva, nem pedig halálukat kívánni. Rutte kijelentése nem méltó a kormányfői pozícióhoz”.  A miniszterelnökkel szemben ugyancsak kemény szavakat használt a Kereszténydemokrata Tömörülést (CDA) irányító Sybrand Buma, aki ahelyett hogy a ’dzsihadisták halálára várna’, inkább a megelőzésre és válságkezelésre helyezné a hangsúlyt.

Nem mulasztott el Rutte mögül kihátrálni a kormánykoalícióban részt vevő Munkáspárt sem, hiszen annak vezetője, az egyébként miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Lodewijk Asscher szerint egyértelmű, hogy Rutte gondolatmenete nem az egész kormány, hanem csupán saját pártja, a jobboldali liberális VVD nézeteit tükrözi. A komédiába illő magyarázkodások közepette Mark Rutte végül csak annyit fűzött a témához, hogy bármilyen pozícióban is legyen, kitart korábbi véleménye mellett. Meglepetésre, Geert Wilders idáig nem kommentálta a miniszterelnök szavait, bár többek szerint egyszerűen csak nem szeretne nyilvánosan egyetérteni Rutteval.

Tamara Judi

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »