Nyemcov-gyilkosság: őrizetbe vettek két gyanúsítottat

Őrizetbe vettek két gyanúsítottat Oroszországban Borisz Nyemcov ellenzéki vezető meggyilkolásával kapcsolatban – jelentette az orosz média Alekszandr Bortnyikovra, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójára hivatkozva.

A Rosszija 24 hírtelevízió szerint az FSZB már Vlagyimir Putyin elnököt is értesítette a lépésről.

A letartóztatottak neve Anzor Gubasov és Zaúr Dadajev. További részleteket egyelőre nem közöltek róluk, a sajtó is egyelőre csak annyit feltételez, hogy a kaukázusi térségből származnak.

Bortnyikov azt mondta, hogy „az üggyel kapcsolatos operatív és nyomozati tevékenység folytatódik”.

A jelenlegi rendszer bírálói közé tartozó Nyemcovot, az RPR-Parnasz (Orosz Köztársaság Párt – Népszabadság párt), valamint az orosz Szolidaritás mozgalom társelnökét február 28-án este gyilkolta meg Moszkvában egy ismeretlen tettes több lövéssel. A bűncselekmény elkövetésének helyszínén jelen volt Anna Duricka, Nyemcov ukrán barátnője is, de állítása szerint ő nem látta a politikus gyilkosát.

Bortnyikov már a hét közepén jelezte, hogy a gyilkosság ügyében vannak gyanúsítottjaik.

A bűntény felderítésén a titkosszolgálatok, a Szövetségi Nyomozó Bizottság (SZKB) és a belügyminisztérium munkatársaiból álló, több mint 100 tagú operatív csoport foglalkozik.

A volt miniszterelnök-helyettes Nyemcovot a nacionalisták korábban „az orosz nép ellenségei” közé soroltak.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »