Ghánai és magyar – két jó barát

Magyarország külpolitikai kapcsolatait újonnan Nyugat-Afrikában keresi, és nyár óta szorosabb együttműködést igyekszik kiépíteni – Ghánával. Február 26-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hanna Tetteh ghánai külügyminiszter gazdasági- és műszaki megállapodást kötött.

A ghánai-magyar kapcsolatok 2014 óta erősödnek, amikor is Accrában magyar kereskedőház nyílt, ötvenmillió dolláros hitelkerettel az Eximbank jóvoltából. Ez a kereskedőház magyar vállalatok megjelenését támogatja a ghánai piacon, például az infrastruktúrában, az ország lefedettsége ugyanis a burkolt utak tekintetében 13 százalék. A kereskedőház Szijjártó Péter elmondása alapján jelenleg harminchat üzlet ügyében tárgyal.

Ghána Nyugat-Afrika egyik legstabilabb és leggyorsabban fejlődő országa, mely a kakaótermelés mellett arról híres, hogy a világ tíz legnagyobb aranykészletének egyikével rendelkezik. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy most Magyarország újabb szálakkal igyekszik kötődni Nyugat-Afrika „emelkedő csillagához” Tetteh szavait idézve. Érdekesség emellett, s a kapcsolatépítést szintén befolyásolja a tény, hogy Hanna Tetteh külügyminiszter asszony Szegeden született, s máig is kiválóan érti a magyart.

Jelen megállapodás több területen fejleszti a két ország kapcsolatait. A magyar állam ezentúl tíz ghánai diáknak ad majd ösztöndíjat az állami egyetemekre. A magyar felsőoktatási intézmények, különösen az orvostudomány területén, Ghánában egyébként is népszerű úti célok Hanna Tetteh szerint. Idén magyar nagykövetség nyílik Accrában, és a 2016-os választások után Ghána is képviseletet tervez nyitni Budapesten. Tárgyalások indulnak mindemellett a diplomaták vízummentessége ügyében is.

A két ország a nemzetközi felelősségvállalás terén is együtt igyekszik majd dolgozni. Minthogy az ENSZ ebola-missziójának központja Ghánában van, így az ebolaellenes küzdelemben Magyarország ötvenezer eurós humanitárius segéllyel igyekszik elősegíteni Ghánán keresztül a gyógyulást és a fejlődést.

A humanitárius elvek és segélyek kapcsán mindkét külügyminiszter megjegyezte, hogy a 2000-ben felállított és mindkét ország által elismert Millenium Fejlesztési Célok elérésében is fejleszthetőek a kapcsolatok, ami későbbi esetleges együttműködést jelentene az éhezés, az AIDS, a nemi egyenlőség és a terrorelhárítás terén is.

Szlamka Zsófia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »