Pásztor István: A VMSZ kiléphet a koalícióból

Pásztor István, a Vajdaság Magyar Szövetség elnöke közölte, elfogadja Nenad Čanaknak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökének tárgyalási meghívását, de csak azzal a feltétellel, hogy Takács Mártát, a VMSZ káderét visszahelyezik a Vajdaság Erdői (Vojvodinašume) közvállalat élére megbízott igazgatóként.

Pásztor közölte: a VMSZ kilép a tartományi hatalmi koalícióból, amennyiben ma vagy holnap nem rendezik az erdőgazdasági vállalat igazgatója kinevezésének kérdését. „Ha ez nem történik meg, mi ezt annak jeleként értelmezzük majd, hogy nincs szükség ránk a parlamenti többségben. Függetlenül ettől, a hatalmi többség megmarad majd a Demokrata Párttal (DS), a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV) és a Boris Tadić pártjából származó káderekkel” – mondta Pásztor.

Mint ismeretes, a tartományi kormány múlt héten Aleksandar Obradovićot nevezte ki a Vajdaság Erdői (Vojvodinašume) közvállalat megbízott igazgatójává Takács Márta, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kádere helyett, aki 2004 óta irányította a közvállalatot. Pásztor István ezt követően kijelentette: Bojan Pajtić tartományi miniszterelnököt leszavazta a saját kormánya, ez pedig – mint fogalmazott – példátlan eset.

Takács Márta leváltásához az LSV ragaszkodott, hivatkozva a fellebbviteli bíróság döntésére, amely szerint Takács Márta nem nyújtotta be a törvényes határidőn belül a teljes dokumentációt a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárságnak a Vajdaság Erdői vállalat igazgatói tisztségére kiírt pályázatára, ezért kinevezése törvényellenes.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »