Holttestekből akar pénzt szerezni az Iszlám Állam

Új anyagi forrásokat keresve pénzt kér az elesett kurd harcosok holttestéért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet – írja egy német lap.

Az említett területeken végrehajtott légicsapások alapos pusztítást végeztek az infrastruktúrában, ami jelentősen csökkentette az Iszlám Állam részben olaj- és műkincscsempészetből származó forrásait, ezért a terroristáknak új bevételi lehetőségek után kell nézniük – írja a FAS, amely úgy tudja, hogy a terroristák alig 10-20 dollárt kapnak egy hordó olajért a feketepiacon.

A lap „biztonsági forrásokra” hivatkozva beszámol arról, hogy a dzsihadisták 10 és 20 ezer dollár közötti áron megpróbálják eladni a kurdoknak az összecsapásokban elesett harcosok holttestét. A FAS szerint azonban valószínűtlen, hogy az Iszlám Állam közvetlenül érintett lenne a szervkereskedelemben – mint a napokban felmerült -, a szervezet ugyanis nincs birtokában sem a megfelelő infrastruktúrának, sem pedig az orvosi szakértelemnek, a szükséges technikának és logisztikának.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »