Százzal több magyar kiselsős lesz

A pedagógusszövetség adatai alapján az idei beiratkozási időszakban több gyereket írattak magyar alapiskolába, mint tavaly ilyenkor. Szeptemberben várhatóan több mint 3800 magyar kiselsős kezdi meg tanulmányait anyanyelvén, írja az Új Szó.

Csökkenés, esés, zuhanás – a honi magyarsággal kapcsolatos adatokat illetően már hozzászokhattunk a rossz hírekhez. Ezúttal viszont pozitív számadat érkezett. A pedagógus-szövetség (SZMPSZ) összesítése alapján Dél-Szlovákia 262 alapiskolájában 3603 gyereket írattak be magyar osztályokba. Ez ötvenkettővel több, mint tavaly ilyenkor, pedig, akkor az elsősök mellett a nulladik osztályba íratottakat is beszámították. Ha ezúttal is hozzá vesszük a előkészítő osztályosokat (erre most külön kérdeztek rá az adatgyűjtéskor), akkor százöttel több a beíratottak száma, mint egy évvel ezelőtt (a grafikonon ez az adat szerepel). A szövetség szerint a növekedés legfőbb oka a demográfiában keresendő. „Országosan több gyerek született hat évvel ezelőtt, mint korábban, ez pedig részarányosan a magyarokra is érvényes” – nyilatkozta lapunknak Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke. Regionális szinten nem mindenütt egyenlő a növekedés, a Rimaszombati járásban pl. 68-cal kevesebb potenciális elsőst írattak magyar intézménybe, ez 14 százalékos csökkenést jelent. Arányaiban a Galántai, a Nyitrai és a Kassa-vidéki járásban volt a legnagyobb növekmény. „Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy beiratkozás adatai irányadóak, de a szeptemberi tanévkezdésig bizonyos mértékig változnak. Ezt több tényező is okozhatja” – tette hozzá Jókai Tibor. Szeptemberig még szinte biztos, hogy „nőni fog” az elsősök száma, ugyanis feltehetően jó páran – akárcsak az elmúlt években – elfelejtették időben beíratni gyereküket. Tavaly 3775-en kezdték az elsőt magyar osztályban, ez több mint kétszázzal több, mint a beíratottak száma volt. Így idén várhatóan több mint 3800 magyar kiselsős lesz.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »