Akár kétezer embert is elbocsáthatnak a megyei kórházak, ha nem kapnak több pénzt. A Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS) szerint legalább 20 millió euró hiányzik az idei költségvetésükből. Mindez főként a nővéreket érinthet, írja az Új Szó. A kisebb kórházak nem tudják fedezni a januártól esedékessé vált béremelést. Januártól a törvényből kifolyólag újra emelkedett az orvosok fizetése, és komoly terheket ró a kórházakra a minimálbér növekedése is. Marián Petko, az ANS elnöke arra figyelmeztet, hogy havonta egyre nagyobb hiánnyal működnek a kórházak, már az sem kizárt, hogy több kórház úgynevezett megosztott munkaidőben foglalkoztatja majd a nővéreket, vagyis munkaidejük egy részében egészségügyi nővérként, a másik részében pedig adminisztratív vagy ápolói munkát végeznek, amiért alacsonyabb fizetés jár. Egyes kórházak elbocsátásokra kényszerülhetnek. „Akár kétezer ember is elveszítheti a munkáját, vagyis az összes alkalmazott 10 százaléka” – állítja az ANS elnöke. Az egészségügyi minisztérium szerint a megyei kórházaknak saját költségvetésükben kell megtalálniuk a tartalékokat, s az egészségbiztosítókkal kell jobb fizetési feltételekben megegyezniük. Zuzana Čižmáriková, az egészségügyi tárca sajtóosztályának vezetője azt kifogásolta, hogy egyes kórházak nyereséggel „dicsekednek”. „Egyrészt nyereséget mutatnak ki, másrészt pénzt kérnek” – magyarázta. Az ANS szerint a tárca összemossa a dolgokat: néhány kórház nyereséges, de döntő többségük komoly anyagi gondokkal küzd. A kórházak tárgyalnak a biztosítókkal, de azok a kormány 50 millió eurós egészségügyi tartalékát kérik, hogy többet tudjanak fizetni a kórházaknak.
elbocsátás Kárpát-medence kórház Szlovákia tüntetés
Friss hírek
Az USA-ban már nem jelent veszélyt az infláció
Júniusban az Egyesült Államokban öthavi mélypontra mérséklődtek a fogyasztók inflációs várakozásai a Federal Reserve New York-i részlege által készített Survey Of Consumer Expectations havi felmérésének adatai szerint.
Read More »Az EU-nak fel kell számolnia függőségét mind a védelem, mind az energia területén
Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
Read More »A globális minimumadó mégsem lesz annyira globális
A legfrissebb politikai megegyezések alapján az amerikai vállalatcsoportok kikerülhetnek a globális minimumadó hatálya alól, illetve mentességet kaphatnak a szabályok alkalmazása alól.
Read More »Hogyan válassz tetőfedő trapézlemezt? (x)
Az építkezések során a tetőfedés elengedhetetlen része a tervezésnek, hiszen a megfelelő anyag megválasztása hosszú távú költségcsökkentést eredményezhet.
Read More »Az esti pihenés fontossága: hogyan biztosíts pihentető alvást minden éjszaka? (x)
Mindenkinek vannak rossz éjszakái, de mi okozza, hogy sokszor nem tudunk elaludni? A válasz gyakran az esti szokásainkban rejlik.
Read More »Amerikai vállalatokkal gyárt majd közösen drónokat Ukrajna
Több amerikai vállalattal írt alá megállapodást Ukrajna közös dróngyártásról, beleértve elfogó drónok előállítását is - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, dániai látogatása során.
Read More »