A teljes internetet figyelheti a titkosszolgálat

Soha nem látott módon megerősödhet a holland titkosszolgálat (AIVD), amennyiben elfogadják a nemzetbiztonsági törvény módosítását. Bár sokak szerint a reformok a magas terrorkészültség miatt szükségesek, megannyi adatvédelmi aggály övezi a törvényjavaslatot.

A holland nemzetbiztonsági törvény módosítása már hónapok óta terítéken van, hiszen a legnagyobb Benelux-államnak még mindig rendkívüli kihívást jelentenek a sorra a Közel-Keletre utazó fiatalok, akik az Iszlám Állam soraiban szeretnének harcolni. A kormány már tavaly októberben meglebegtette a gondolatrendőrség ötletét, melynek értelmében számítógépes programok segítségével már minden apró, ’erőszakot dicsőítő’ bejegyzést ki lehetne szűrni. Akkor a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) által előterjesztett javaslat csúnyán elbukott, hiszen többségi vélemény szerint a szólás-és gondolatszabadság miatt nem lehet jogilag fellépni egy-egy meggondolatlan poszt kapcsán.

Alig pár hónappal a kereszténydemokrata javaslat csődje után úgy tűnik a holland vezetés mégis fogékony az elektronikus megfigyelési hatáskörök bővítésére. A fordulat a Charlie Hebdót ért merénylet és a még mindig magas terrorkészültség fényében nem meglepő, ugyanakkor a kilátásba helyezett, titkosszolgálatot érintő reformok helyenként rendkívüli mértékben bővítenék a biztonsági szolgálatok kompetenciáit.

A minél nagyobb belbiztonság érdekében a törvényjavaslat egyenesen az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) mintájára építené ki az új hatáskörök struktúráját, többek közt elérhetővé téve magánszemélyek elektronikus adatait. A megfigyelési hatáskörök kiterjesztése során a holland hírszerzésnek lehetősége lenne Gmail, Facebook és más elektronikus szolgáltatások használóit átvilágítani. Ez mindenképp fordulópontot jelentene az AIVD történetében, hiszen korábban nagy port kavart, amikor a szervezet internetes fórumokat tört fel, erre ugyanis nem volt hatásköre. A kilátásba helyezett módosítások tehát lehetőséget teremtenek az adatbázisokba való betörésre, anélkül hogy a szervezet a törvényes kereteit túllépné.

Bár a jelenlegi biztonságpolitikai környezetben a törvényjavaslat támogatottsága elégségesnek tűnik, a holland parlament számos tagja jelezte, hogy garanciákat várnak a személyes adatok felhasználásának korlátozására. A legtöbb kritikus a tervezet kapcsán az adatkezelés céljának és jogalapjának részletes kidolgozását hiányolja, mely nélkül az érintett személyek jogorvoslati és jogérvényesítési lehetőségei is sérülnek. A fenntartásokra reagálva Klaas Dijkhoff kormányszóvivő elmondta, hogy természetesen nem korlátlan adatbányászás megvalósítása a cél, hanem a biztonsági szolgálatok hatékony tevékenysége miatt kell megteremteni a szükséges jogi környezetet. Dijkhoff szerint a kormányt ért adatvédelmi kritikák alaptalanok, hiszen „Nincs még egy olyan ország a világon, amelyik ennyire bizalmasan kezelné az információt”.

Tamara Judi

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »