Több mint két hónapja éhségsztrájkol az ukrán hadifogoly

Az orosz fogságban lévő Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő még tavaly nyáron esett az oroszpárti szeparatisták fogságába Luhanszk környékén, a héten pedig fogvatartását május 13-ig hosszabbította meg a moszkvai bíróság. A mára már több mint két hónapja éhségsztrájkoló pilótanő szabadon engedésének érdekében az ukrán külügyminisztérium tiltakozó nyilatkozatot adott ki, Oroszországban aláírást gyűjtenek és Putyinhoz fordulnak a szabadon engedéséért.

A vád szerint a jelenleg a moszkvai börtönben fogvatartott Nagyija Szavcsenko tavaly június 18-án, az oroszpárti szakadárok által ellenőrzött Luhanszk környékén részt vett az orosz állami televízió két munkatársának meggyilkolásában. A körülmények azonban meglehetősen tisztázatlanok: az orosz fél szerint a két tudósító golyóálló mellényt, illetve messziről jól felismerhető „PRESS” feliratot viselt ruháján, az ukrán álláspont szerint ugyanakkor a két orosz semmilyen megkülönböztető jelzést nem viselt a történtekkor. Az ukrán pilótanőt védők szerint a vádak emellett egyáltalán nem állják meg a helyüket: Szavcsenko ugyanis az eset idején nem is tartózkodott a helyszínen.

Annyi ugyanakkor valószínűsíthető, hogy Szavcsenko a két orosz tudósító halálával egy időben került a szeparatisták fogságába, s innen vitték át Oroszországba (az orosz változat szerint már orosz földön került fogságba a pilótanő). Ezek után hetekig nem hallottak a katona hollétéről, majd Voronyezsben tűnt fel egy börtönben, s ezt követően szállították Moszkvába.

Szavcsenko december közepén kezdett éhségsztrájkba, amellyel jogtalan letartóztatása, illetve fogvatartása ellen tiltakozik. Jelenleg több mint két hónapja tart az éhségsztrájk. Szavcsenko tavaly év végén még az ügyvédje által nyilvánosságra hozott levélben fogadta meg, hogy addig tart ki, amíg „vissza nem tér Ukrajnába, vagy meg nem hal Oroszországban”.

Az ukrán katona mellett többen is kiálltak, mióta egyre nagyobb nyilvánosságot kap az ügy. Oroszországban az ellenzéki Novaja Gazeta napilap aláírásgyűjtést kezdeményezett, amelynek célja egy petíció eljuttatása Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. A petícióban – amelyhez olyan neves orosz közéleti személyiségek is csatlakoztak, mint Ljudmila Ulickaja – Szavcsenko szabadon engedését kérik az államfőtől.

Az ügy mostanra a legmagasabb politikai szintig is eljutott. Petro Porosenko ukrán államfő korábban kegyelmet kért Szavcsenkónak Vlagyimir Putyinnál, de a pilótanő sorsa már az amerikai kongresszuson is szóba került, ahol korábban egy közlemény kiadását sürgették a Szavcsenko sorsáért aggódók. A tavaly őszi ukrán parlamenti választásokon képviselői mandátumot szerző Szavcsenko mellett párttársai, a Julija Timoscsenko által vezetett Batykivscsina politikusai is kiálltak.

Szintén többször szóba került az ügy az Európa Tanácsban is. Az orosz szavazati jogot a Krím elcsatolását követően megvonó szervezetben alku tárgyát képezte Szavcsenko szabadon engedése, de végül eredménytelen volt a várakozás: az oroszok nem kapták vissza a szavazati jogukat, Szavcsenko maradt a börtönben, sőt, Moszkva legutóbb újabb vádemeléssel sújtotta Szavcsenkót, amely szerint illegálisan lépte át az orosz-ukrán határt. Ezt követően Szavcsenko fogvatartását május 13-ig meghosszabbították. Az ukrán külügyminisztérium közleményben tiltakozott a döntés ellen, s követelte Szavcsenko, valamint más ukrán politikai foglyok szabadon engedését Moszkvától.

A pilótanő fogságba esése mára részét képezi az orosz-ukrán médiaháborúnak is. Az Ukrajnában nemzeti hősként tisztelt katonát Oroszországban „szoknyás gyilkosnak” tartják, ahogy egy orosz napilap fogalmazott Szavcsenko maga „az ördög lánya”. A Twitteren eközben a #FreeSavchenko hashtag használatával percenként kerülnek fel új bejegyzések.

Szavcsenko ügyvédje szerint a pilótanő állapota a hosszas éhségsztrájkot követően kritikus. „Ebbe néhány napon belül bele is halhat” – nyilatkozta az ügyvéd aki szerint védence ártatlan minden vádpont tekintetében.

A legfrissebb hírek szerint a Minszkben tárgyaló felek a kelet-ukrajnai rendezés részletei mellett Nagyija Szavcsenko szabadon engedéséről is megegyeztek.

Ackermann Sándor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »