Öt éve nem volt ilyen sok magyar elsős Udvardon

Harminc gyereket írattak be az érsekújvári járásbeli Udvardon a Majthényi Adolf Alapiskolába, az előrejelzések szerint még két gyerek érkezik szeptemberben. Tardoskedden negatív rekord született, kilenc éve nem volt ilyen kevés elsősük – számolt be róla az Új Szó Online.

Halász Péter, a Majthényi Adolf Alapiskola iskolaigazgatója elmondta, az idei tanévben két párhuzamos első osztály van Udvardon tizennégy, illetve tizenöt tanulóval. Az előző tanévben először nyitottak felkészítő osztályt, a mostani elsősök egy része a nulladik osztályból lépett át. A szülők és a pedagógusok elégedettek a tanulók felzárkózásával. Udvardon tizenkét gyerek jár második osztályba, a harmadik évfolyamban két párhuzamos osztályban tizenkét, illetve tizenhárom tanuló van, húszan járnak negyedik osztályba. Az iskola felső tagozatán az ötödik évfolyamban harminchárman tanulnak, közülük nyolcan Zsitvabesenyőről járnak be.

Halász Péter elmondta, a beiratkozók között a leendő udvardi iskolásokon kívül egy gyerek van Zsitvabesenyőről, akinek a testvére a felső tagozaton tanul, valamint egy gyerek Csúzról, ahol nincs magyar iskola. Az udvardi alapiskola vezetése szeptemberben két párhuzamos első osztályt, valamint egy felkészítő osztályt nyitna. „Tizennégy gyereket írattak be hozzánk, kettőnek a szülei kértek halasztást. Az egyházi és a községi óvodából öt-öt kiselsős jön, a szlovák óvodából kettő, egy kisfiú nem járt korábban óvodába, és egy gyerek számára a szakember javaslatára speciális oktatást igényelnek a szülők” – mondta Tóth Szilvia, a tardoskeddi Szemerényi Károly Alapiskola igazgatója. A tardoskeddi alapiskolában jelenleg tizenkilenc elsős van, az előrejelzések szerint jövőre valamivel több iskolaköteles magyar gyerek lesz a községben. A Szemerényi Károly Alapiskola vezetése ebben az évben is számos beiratkozási programmal várta a családokat. Nem ezen múlt az eredmény, az ok az, hogy egyre kevesebb gyerek születik a faluban.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »