Merkel és Hollande új béketervvel utazik Moszkvába

Közel húsz természetes és kilenc jogi személlyel bővíti az EU az ukrajnai konfliktus miatt létrehozott feketelistáját. Sajtóhírek szerint a kibővített lista öt alacsonyabb rangú orosz kormányzati tisztviselőt is tartalmaz. Angela Merkel és Francois Hollande eközben új béketervet visz pénteken Kijevbe és Moszkvába.

Az uniós tagállamok sajtójelentések szerint megállapodtak, hogy újabb 19 természetes személyt és kilenc további jogi személyt (szervezetet, intézményt vagy céget) tesznek fel arra a feketelistára, amellyel az ukrajnai háború előidézéséért és viseléséért felelősnek tartott személyeket és szervezeteket fenyíti. Az uniós feketelistán eddig már 132 magánszemély és 28 jogi személy szerepelt, ez bővül most ki 151 főre illetve 37 intézményre.

A végleges döntést a tagállami külügyminiszterek hozzák meg hétfői ülésükön. A tiltó rendelkezések (az EU-ba való beutazás megtiltása és bankszámlák, vagyontárgyak befagyasztása) pedig röviddel a Hivatalos Közlönyben való közzététel után hatályba is lépnek.

Nevük mellőzését kérő diplomáciai források szerint a listázandó 19 magánszemély között öt alacsonyabb beosztású orosz kormánytisztviselő is szerepel, a többiek Kelet-Ukrajnában tevékenykedő orosz ügynökök.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »