Biztonsági kockázatot jelentenek Szlovákia számára a guantánamói foglyok Daniel Lipšic független parlamenti képviselő, a parlamenten kívüli Új Többség (NOVA) párt elnöke szerint. Minderről az Új Szó számolt be. A honatya kifogásairól tegnap, a törvényhozás védelmi bizottságának ülésén beszélt. Az európai országok közül Szlovákia a harmadik legtöbb foglyot fogadta be a kubai börtöntámaszpontról, nyolcat. Ennél többet csak Nagy-Britannia (14) és Franciaország (9) fogadott be. „Azt állítani, hogy ezek feddhetetlen emberek, és semmilyen kockázatot nem jelentenek az ország számára, hazugság. Iveta Radičová kormánya idején megoldottuk ezt a helyzetet. De újabb embereket befogadni, akik kapcsolatban álltak terrorista csoportokkal, annak a jele, mint ha az ország nem lenne önálló. A jelen helyzetben én ezt nem tenném” – tette hozzá. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint Lipšic politikai síkra akarja terelni ezt az ügyet. „Ezt sajnálatosnak tartom. Semmi sem bizonyítja, hogy ezek az emberek részt vettek volna terrorcselekményekben. Azokat, akiket terrorizmus miatt máshol elítéltek, deportáltuk Szlovákiából” – mondta a miniszter.
guantanamo Kárpát-medence Szlovákia terrorizmus USA
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.