Konferencia Budapesten Európa és Izrael együttműködéséről – FLY 2015

Az Európai Zsidó Alap Izrael Állam Magyarországi Nagykövetségével együttműködve rendezi meg a FLY 2015 konferenciát Budapesten. A kezdeményezés célja, hogy népszerűsítse az együttműködést Európa és Izrael legkiválóbb üzletemberei között, kihagyhatatlan eseménnyé téve a FLY 2015 konferenciát a vállalkozók és befektetők számára.

A konferencia égisze alatt Izrael és Európa üzleti életének első számú vezetői tartanak előadást. Különös hangsúlyt kap majd az izraeli innováció. A vendégek kapcsolatot építhetnek befektetőkkel, mentorokkal és rutinos üzletemberekkel, miközben saját kezdeményezéseiket is bemutathatják potenciális befektetőknek és cégtársaknak. 

A FLY 2015 konferencia „gyújtópontként” szolgál a pénzügyi naptárban technológiai- és más felsővezetőknek, üzletembereknek, befektetőknek és iparági szakértőknek annak érdekében, hogy erősítsék szakmai és üzleti kapcsolataikat, valamint kapcsolatot építsenek Izraellel, a „startra kész nemzettel” és európai társaikkal. 

A résztvevő előadók és mentorok a budapesti start-up szféra elsőszámú mozgatói, úgy mint Záboji Péter, az Európai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke, Korányi László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnök-helyettese. Az izraeli oldalt Izrael Állam nagykövete, Ilan Mor és számos venture capital cég képviseli, mint például az OurCrowd, JanVest, Plus Ventures, JVP, Wadi Ventures. A konferencia előadásai a start-up világról szólnak. 

A FLY alapvetően négy fő céllal rendelkezik. Egyrészt a konferencián keresztül izraeli és európai vállalkozók és start-upok üzleti kapcsolatokat kereshetnek nagy tudású szakemberekkel és globális befektetőkkel. A tapasztalt szakértők számára lehetőséget biztosít a tudásmegosztásra és a kapcsolatépítésre, a befektetők új befektetési csatornákat találhatnak, végül pedig a társas vállalkozók a pozitív társadalmi változásokat támogató platformokat kereshetnek.

További információt a FLY 2015 konferenciáról a www.leadel.com honlapon találhatnak.

Sajtóközlemény

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »