Szigorúbban ellenőriznék a képviselők vagyonát

A szlovák házelnök, Peter Pellegrini megvalósíthatónak tartja azt, hogy a köztisztviselők részletesebb adóbevallást nyújtsanak be, feltüntessék például azt, hogy milyen gépkocsival rendelkeznek, írja az Új Szó. Peter Pellegrini vasárnap a TA3 hírcsatorna műsorában elmondta, hogy a részletes adóbevallás kérdéskörénél el kell dönteni, hogy milyen mértékű részletezésről legyen szó – mi legyen nyilvános, s mi nem. „Meg van az akarat arra, hogy némely adatok részletesebben legyenek feltüntetve az adóbevallásban. Másik dolog maga a nyilvánosságra hozatal. Például, ha valaki valamit bérel. A gépkocsiknál ott legyenek a konkrétumok, ne csak annyi legyen ott, hogy személyautó – száz százalékos tulajdon. Legyen feltüntetve a típus, gyártási év. Úgy gondolom, hogy ez szükséges.” – vélekedett a házelnök.

A parlament elnöke egy komplex törvénymódosítást szeretne, amelyet ideális esetben még idén elfogadna a parlament, hogy már 2016-ban eszerint történjen az adóbevallás. Pellegrini a műsorban kitért a pozsonyi vár felújítására és a vár körüli munkálatokra is. A házelnök tagadja azokat a vádakat, amelyek szerint az ott talált leletek megsemmisültek. Szerinte ez csak Alojz Hlina PR programjának részeként merült fel.

A Smeres képviselő fontosnak tartja a népszavazás intézményét, ezért a februári referendumon is részt vesz. Nem árulta el, hogy hogyan fog szavazni, mivel úgy véli, hogy egy ilyen eseményen mindenkinek önállóan kell döntenie, s nem a politikusok javaslatai szerint.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »