Újabb támadásokra szólít fel az al-Kaida jemeni szárnya

Az európai muszlimoknak semmilyen esetben sem szabad elhagyni Európát, hiszen komoly veszélyt jelentenek az iszlám ellen harcot vívó nyugati államokra, érvelt Nasser bin Ali al-Ansi, az al-Kaida jemeni szárnyának egy tagja, aki támadásra szólítja fel az európai muszlimokat.

Nasser bin Ali al-Ansi, az al-Kaida az Arab-félszigeten (AQAP, az al-Kaida jemeni szárnya) nevű szervezet egyik tagja újabb támadásokra sürgeti a muszlimokat Európában, miután a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen két hete végrehajtott terrortámadást is magára vállalta a szervezet, olvasható a Reuters portálján.

Al-Ansi az AQAP média szárnyának tartott beszédében arra a kérdésre, hogy vajon a muszlimoknak nem kellene-e inkább elhagyniuk Európát, úgy felelt, hogy „ha képesek egyéni támadásokat végrehajtani európai államokban, amelyek az iszlám ellen harcolnak, akkor jobb és ártalmasabb, ha maradnak.”

Al-Ansi elmondta, hogy a jemeni szervezet már számos akciót hajtott végre Jemenen kívül, pontosan ezért hívta fel az Egyesült Államok figyelmét, amely az AQAP-ot az al-Kaida legaktívabb szárnyaként tartja számon. Barack Obama elnök dróntámadásokkal próbálja gyengíteni a szervezetet Jemenben.

„Számos külföldi akciót végrehajtottunk már, ellenségeink pedig tudják, mennyire veszélyesek vagyunk. Felkészültünk, és leselkedünk Allah ellenségeire. Bátorítjuk a muszlim hívőket, hogy tegyék meg „, fogalmazott a szervezet tagja. 

A Charlie Hebdo elleni fegyveres támadásban, valamint az ezt követő terrortámadásokban összessen tizenhét ember vesztette életét, amelyért az AQAP vállalta a felelősséget. A párizsi elkövetők két tagja is Jemenben kapott kiképzést és pénzt is az akciókra.

Az al-Kaida jemeni szárnya rendkívül aktív Jemen déli területein. A szervezet mozgásterét jelentősen növeli az ország általában véve instabil helyzete, ami napjainkban sem változott. A huszik nyár óta tartó előrenyomulásuk eredményeként elfoglalták az elnöki palotát, és polgárháborús helyzet uralkodik az országban.

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »