Nem túl érzékeny a kormány botrányaira a hírtelevízió

A Transparency International Slovensko (TIS) szerint a TA3 hírtelevízió kevésbé érzékeny a kormány botrányos ügyeire, amit az is okozhat, hogy viszonylag nagy állami megrendeléseket és támogatásokat kap. Példa erre a CT-botrány, írja az Új Szó.

A TIS szerint az egészségügyi minisztériumot érintő őszi botrányokat a komolyabb, politikai hírekkel foglalkozó médiumok közül a TA3 hanyagolta el a legjobban. A TIS szerint ez vonatkozik a pöstyéni CT-botrányra, a kórházak étkeztetési megrendeléseire vagy a kórházak egyéb megrendeléseinek elemzéseire. „Ez talán nem véletlen, hiszen még az események előtti évben a TA3 több mint 127 ezer eurós támogatást kapott” – tájékoztatott a TIS. Az egészségügyi tárca honlapján található adatok alapján a hírtévé három projektje kapott dotációt, kettőt 2013 decemberében – 46 930 és 33 060 euró értékben, egyet 2014 szeptemberében, 47 025 euró értékben. A támogatás mind a háromszor megegyezett a kért összeggel, 2014-ben a támogatott projekt a drogosok életét bemutató dokumentumfilm-sorozatra, 2013-ban pedig ismeretterjesztő filmekre és a nemzeti drogellenes stratégia propagálására szolgáló szpotok elkészítését támogatta a szaktárca. Hogy ebből mi valósult meg, és ez hol látható, a tárca honlapjáról nem derül ki, kérdéseinkre pedig lapzártánkig nem válaszolt sem az egészségügyi tárca, sem a hírtelevízió. A támogatás azért is nagy, mivel a drogellenes tevékenységre évente mintegy 500 ezer euró támogatást oszt szét a szakminisztérium. 2013-ban 515 ezer eurót adott 20 pályázatra, vagyis az összeg 15 százalékát a TA3 tulajdonosa, a C.E.N. Kft. kapta. A C.E.N. a Grafobal csoporton keresztül Ivan Kmotrík nagyvállalkozóé, az ő kezében van egyebek mellett a Slovan futballklub is. A Fico-kormányhoz fűződő jó viszonyát mutatja, hogy a kormány komoly összeggel támogatja a Slovan-stadion építését. A TIS szerint azonban a C.E.N. nemcsak az egészségügyi minisztériumtól kap komoly támogatást. „Kmotrík televíziója az elmúlt évben az államtól és az állami cégektől összesen 1,3 millió eurót kapott támogatásként vagy reklámért, ami a 9 millió eurós éves bevételehez képest feltehetően a legnagyobb állami befolyást jelenti valamennyi nagy médiavállalkozás közül” – írja a TIS.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek