Magyar nyelven is hozzáférhetők lesznek a szlovák törvények

Anyanyelvükön is hozzáférhetővé válik a felvidéki magyar önkormányzatok és azok képviselő-testületei számára több szlovákiai önkormányzati törvény, azok nyomtatott fordítását a napokban kézbesítik a magyarlakta településekre a Pro Civis polgári társulás kezdeményezésének köszönhetően – közölte az MTI-vel a szervezet csütörtökön.

A Pro Civis legújabb kezdeményezésével részint a felvidéki magyar települések önkormányzati testületeinek munkáját akarja segíteni, hosszabb távon pedig azt szeretnék elérni, hogy a magyarok lakta régiókban bevett és természetes gyakorlattá váljon az anyanyelven való ügyintézés.

„Mivel az állam nem tartja szükségesnek és fontosnak, hogy ezeket a képviselők és polgármesterek által leggyakrabban használt alapdokumentumokat a kisebbségek nyelvén is megjelentesse, ezért az általunk lefordított törvények hiánypótlóak” – mondta kezdeményezésükről az MTI tudósítójának kérdésére Őry Péter, a Pro Civis polgári társulás elnöke.

Kifejtette: a most postázott kétnyelvű alapcsomag a községi önkormányzati, az önkormányzatok gazdálkodásáról, valamint a helyi adókról szóló törvények hatályos, magyar és szlovák változatát tartalmazza. Hozzátette: a segédanyagot 3200 példányban, 512 önkormányzatnak küldték ki, vagyis azt az összes olyan felvidéki településen megkapják a tavaly novemberi önkormányzati választások után megalakult új képviselő-testületek, ahol a magyar lakosság részaránya meghaladja a 20 százalékot.

A Pro Civis társulásnak a mostani már a sokadik a magyar nyelvhasználatot ösztönző kezdeményezése a Felvidéken. Az elmúlt néhány évben egyebek mellett több tucat helyi és regionális önkormányzatokat érintő törvényt fordítottak le magyarra. Ezek elektronikus formában folyamatosan kerülnek fel a társulás www.onkormanyzas.sk címen elérhető honlapjára, ahonnan ingyenesen letölthetőek.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »