Szerbia: Koszovóról azonnal, és lesz, ami lesz

Koszovó helyzetének végleges rendezéséről tárgyalt Aleksandar Vučić kormányfővel Tomislav Nikolić köztársasági elnök.

Az elnök a Televizija Prva csatornának nyilatkozva elmondta, ily módon, mielőtt a szóban forgó dokumentum a kormány elé kerül, már kettős – kormányfői és elnöki – jóváhagyással bír majd.

“Mindketten egyezni fogunk azzal a dokumentummal, amit a kormány elé terjesztünk, egyébként semmi értelme nem lenne annak, hogy a kormány elé kerüljön az elnökségtől egy olyan dokumentum, amellyel Aleksandar Vučić nem ért teljes mértékben egyet”, nyilatkozta Nikolić a Televizija Prva műsorában.

Nikolić elmondta, “ha arról van szó, hogy Szerbia elnöke kiálljon az ország polgárai elé és elmondja, milyen nehéz a döntés Koszovó ügyében, mint ahogyan a kormány elnökének is volt bátorsága kiállni és elmondani, mennyire nehéz az ország gazdaságát helyrehozni, akkor azt mondom, készen állok erre a kockázatra”.

Az elnök kiemelte, biztos abban, hogy amennyiben ezt a dokumentumot a koszovói albánok is elfogadnák, Szerbia még az ő elnöki megbízatási ideje alatt uniós taggá válna.

Nikolić úgy véli, “erről a kérdésről azonnal beszélni kell, aztán lesz, ami lesz”.

“Ha azért nem kellünk, mert nem ismertük el Koszovó függetlenségét, akkor legalább mondják meg”, hangsúlyozta a szerb elnök, aki hozzátette, nem támogatja a szerb kormány minden lépését, de segíteni kívánja a kormányfőt.

“Alapjában véve segíteni kívánom Vučićot, hogy ezt a kormányt átvezesse a buktatókon és hogy ne érződjék, vannak ebben a kormányban olyan miniszterek, akik a saját személyük népszerűsítésével vannak elfoglalva, s akik hibát hibára halmoznak”, mondta Nikolić, aki szerint a kormányfő jól végzi munkáját.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »