Líbiában többen meghaltak madárinfluenzától

Líbiában a hatóságok tudomása szerint legalább négyen meghaltak az utóbbi napokban madárinfluenzás fertőzés miatt. Az ebola nincs jelen az országban – közölte az ország egészségügyi minisztere.

Négy, madárinfluenzás beteg halt meg nemrég Líbiában. Három esetet Tripoliban, egyet Tobrukban azonosítottak. Ez utóbbi városban egy ember kezelés alatt áll – mondta Ridha Avkali, a nemzetközileg elismert, az ország keleti felét ellenőrző kormány minisztere egy Bengáziban szombaton tartott sajtótájékoztatón.

Az észlelt vírustörzset nem jelölte meg a szakpolitikus. A H5N1 jelzésű vírustörzs több mint négyszáz halálesetet okozott Délkelet-Ázsiában a 2003-as megjelenése óta. Egy újabb, H7N9 jelű változat 170-nél több halálos áldozatot szedett, amióta 2013-ban azonosították. Egy harmadik törzs, a H5N8 jelű nemrég tűnt fel, és most először  Európában is.

A Líbiával szomszédos Egyiptomban a H5N1-es vírus nyolc embert ölt meg ebben az évben.

A miniszter megerősítette, hogy Líbiában nincs ebola, amely az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb, pénteki összesítése szerint 7693 ember halálát okozta, 99 százalékban három, egymással szomszédos nyugat-afrikai országban: Libériában, Sierra Leonéban és Guineában.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »